A szakácskönyv előétele
Van, hogy azt sem tudjuk, hogy egy könyvben van előszó, mert egyből az érdekesebb részhez lapozunk. Egy szakácskönyv esetében ezek a receptek. Vannak, akik már rutinosak a főzésben és csak a hozzávalók arányához nyitják ki és vannak a kezdők, akiknek még egy kicsivel több segítség kell. Sokszor az emberek azt gondolják, hogy a vega/vegán ételekkel nem lehet jól lakni vagy éppen azt, hogy „kecskék vagyunk, hogy csak zöldséget eszünk”? Tapasztalatból mondom, hogy ez az információ teljes mértékben hamis. Egy sima saláta is ugyanolyan laktató lehet, mint egy vasárnapi rántott hús a mamánál.
Fügés saláta
Hozzávalók a salátához:
· 100 gramm rukkola
· 4 szem füge
· 1 marék pekándió
· 50 gramm kecskesajt
Hozzávalók az öntethez:
· 2 teáskanál fehér balzsamecet
· 1 evőkanál méz
· 2 evőkanál olívaolaj
· Ízlés szerint medvehagyma
Elkészítés:
1. Először az öntettel kezdjük. A folyékony hozzávalókat összekeverjük, majd a medvehagymát finomra aprítjuk és hozzáadjuk. Mivel nem is igényel több törődést, félre is rakhatjuk a hűtőszekrényünk biztonságába.
2. A salátához megpirítjuk a diót és összetörjük a kecskesajtot. A rukkolára helyezzük a fügét és a többi összetevőt, majd nyakon öntjük a lehűtött öntettel. Egy gyors, egyszerű és nagyon finom salátát kapunk végeredményként.
Céklakrémleves almával
· 4 db céklagumó
· 1 db alma (nagy)
· 1 fej hagyma
· 2 gerezd fokhagyma
· olívaolaj
· 1 dl almalé
· 7,5 dl zöldségleves-alaplé
· só
· bors
Elkészítés:
Céklapüré:
Fejenként egy közepes méretű nyers cékla
Fél gerezd fokhagyma
Kb. 0,5 dl tejszín
Só, bors
Elkészítés:
A céklát héjában, egyben, alufólia alatt puhára sütöm. Ez cékla mérettől, fajtától és sütőtől függően fél óra és 2 óra között bármi lehet – nálam mondjuk sárgabarack méretű céklák bő egy óra alatt sültek 200 C-on.
Amikor megsültek, lehúzom a héját (nem baj, ha egy-két foltban marad rajta), felkockázom és a többi hozzávalóval: tejszín, só, bors, fokhagyma, összepürésítem.
A halat (15 dkg/fő) bekenem olívaolajjal, sózom, borsozom, alá öntök pár evőkanálnyi fehérbort és 180 C-on 10 perc alatt megsütöm.
A tetejére összekeverek egy maréknyi gránátalma magot egy marék durvára vágott pisztáciával (vagy dió, vagy mandula), aprított petrezselyemmel és egy ek gránátalmaszósszal (nélküle is lehet).
Sajtos zöldséges quiche
A quiche műfaját nagyon sokféleképpen lehet variálni, de ha sajt van benne, csak jó lehet! Ha szeretitek a sós pitéket, akkor ezt a sajttal és zöldségekkel turbózott recept változatot ne hagyjátok ki!
Hozzávalók:
A tésztához:
- 200 g liszt
- 125 g vaj
- 2 csipet só
- 1 db tojás
A töltelékhez:
Elkészítés:
A tésztához összegyúrjuk a hozzávalókat, fóliába csomagoljuk és hűtőbe rakjuk. A töltelékhez a tojást egy tálban lazán felverjük, belekeverjük a zúzott fokhagymát, sót, borsot, szerecsendiót, tejet és tejszínt. A gombát kevés olajon lepirítjuk és hozzádobjuk a spenótleveleket. Ha összeesett a spenót, lehúzzuk a tűzről, sózzuk, borsozzuk.
A tésztát kivesszük a hűtőből, lisztezett felületen kinyújtjuk és a formába rakjuk. Levágjuk a felesleges lelógó részeket, kibéleljük alufóliával, beleszórunk 2-3 marék babot és ezzel együtt 180 fokra előmelegített sütőben “vakon” sütjük 10 percig. Ezután kivesszük a babot a fóliával együtt és az elősütött pitébe öntjük a tojásos-tejes tölteléket. Rádobáljuk a spenótos gombát, pár szem félbevágott koktélparadicsomot, vágott petrezselymet és szeletelt sajtot. 180 fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük a quiche-t.
Narancsos csokis mousse
Hozzávalók:
Elkészítés:
A csokikrémet minimum 1 órára a hűtőbe tesszük, majd poharakba adagoljuk, és narancs kockákkal és reszelt narancshéjjal esetleg szamócával díszítjük.
Italok
Alma-kivi-narancs smoothie
Gránátalmás limonádé
Hozzávalók:
Elkészítés: