A legújabb források alapján, Kr. u. 200-ban fedezte fel A szigetet IV. Antonio, aki később a Glass Antonio nevet vette fel. Ő alapította meg az uralkodó családot, akik azóta is uralkodnak a sziget lakói felett. A sziget ősi lakói a manalák, akiket a fővárosról neveztek el. Az elkövetkezendő időben elkezdték kiépíteni a mai városnak az alapjait. Az egész város élete a legendás kard keresése körül forgott. A legenda úgy tartotta, hogy aki megtalálja, az a királyi család részévé válik. A 16. században egy bátor ifjú legény, Pompánusz rátalált a kardra. A kardra IV. Antonio sírboltjában bukkant rá. Azonban nem merte elmozdítani a kezéből, mert félt, hogy beteljesül a jóslat és hatalmas természeti katasztrófa fog bekövetkezni. E köré építették fel a Helytörténeti Múzeumot, A Rejtélyek Múzeumát. Aminek ma már négy szárnya és egy vízbe nyúló része is van. A múzeum részét képezi az Üveg múzeum is.
A szigeten öntözéses földművelés zajlott, ma már önellátó rendszer üzemelteti. A jó elhelyezkedés miatt, a kereskedelem központjává váltak. Mivel az óceán közepén van A sziget, a halászat is jelentős hasznot hozott. Később ebből versenyeket is rendeztek. A cél az volt, hogy kifogják a Manahalat, ami a legritkább halfaj és A sziget körül csak egy található meg a példányból. Akinek sikerült kifognia, az jutalmául elnyerte a lila almát és szobrot állítottak neki dicsőségből.
Híres történelmi személyek
Ady Endre, híres magyar költő is ellátogatott A szigetre. Sok közismert verset írt ezen a helyen. És magával hozta, nagy szerelmét Lédát, akivel csodás napokat töltöttek itt.
>Alvaro Soler, ismert spanyol énekes, tudomást szerzett az új speciális ukuleléről. Így egyből elindult, hogy kipróbálhassa a hangszert.
A sziget büszkesége, Manuelusz, aki megnyerte a Manahalászatot. Ő is helyet kapott a múzeumban.
A múltban Columbus is itt szállt meg egy napot, Amerika felfedezése előtt. Neki is szobrot állítottak és ez is megtalálható a múzeumba.
IV. Antonius A sziget felfedezője elkezdte építeni a várost és később királlyá vált. A szobra ma is megtalálható a szárnyban kiemelkedő helyen.
Columbus megszállt a szigeten és a talált bőséges eledelt magának a további utazására is pakolt élelmet. Az ittléte során számos új dologra lelt rá. Ezek közül a legismertebb a Lukleánus, ami a legfinomabb termést hozó növény a szigeten. Ritka, ezért az utolsó példány ebben a szárnyban található.
A híres halászati versenyen minden manala családból, egy főnek részt kellett vennie. A halat már évek óta próbálták kihalászni, de senkinek sem sikerült. Amikor megrendezésre került a Manahalászati verseny, mindenki a maximumot tette bele a díj elnyerésének érdekében. A bátor Manuelusz megpróbálkozott még A sziget nyugati, zöld mocsaras részében is a megfogással. Így Manuelusz a mereszsége miatt, a halra rátalált és elnyerte a különleges lila almát. Az elnyert lila almát, szobrát és a kifogott hal rekonstrukcióját láthatjuk itt.
Ebben a szárnyban a híres angol Shakespeare és magyar költők szobra, kéznyoma található meg. A legelső szobron Ady Endrét láthatjuk. Ezüstben a kézlenyomatával is dicsekedhetünk itt A szigeten. Shakespeare Rómeó és Júlia című regényét a Manalahalászat partján írta. Vázlatait egy tengerparti kunyhóban találták meg. A Manaláknak írt levelét rímes sorokba szedte.
Itt megtalálható az összes hangszer amit az őslakosok használtak. Ezen kívül a ma használt ukulele fajtákból és a gitárok többségéből is van egy-egy mintapéldány. A szárnyban jelen van a híres spanyol zenész Alvaro Soler szobra is. Azt az ukulelét amin ő játszott azóta kiöntötték aranyból. Ezen kívül a szárnyból látható a tengerpart azon része ami zenél mikor nekicsapódik a víz.
Elérhetőségek:
Cím: Manala, Pompi utca, 96. - 100.
Telefonszám: -46 2645 2366
Weboldal: www.rejtelyekpompival.szig
Email: rejtelyes.muzeum@asziget.szig
Jegyárak:
Felnőtt - 1000 SZIG
Diák/Nyugdíjas - 700 SZIG
Gyerek - Ingyenes 6 éves korig